Este van Oslóban. A csípős hidegtől védő, divatos öltözetű emberek sietnek egy modern zikkurátra emlékeztető épület felé, amelynek meredek, szögletes fehér márvány- és üvegfelületei meg-megcsillannak az Oslo-fjord víztükrén. A város lenyűgöző új operaháza ez, amelynek előadásai telt házzal mennek. Ez a kerület, a norvég főváros keleti oldalán fekvő Bjørvika néhány éve még rossz környéknek számított, ipari vidék volt dokkokkal, fűrésztelepekkel és kopár földekkel. Most operakedvelők kortyolgatják pezsgőjüket (11 és fél euró egy pohár), mielőtt elfoglalják helyüket az ötszázmillió eurós épület elegáns nézőterén. Az operaház jót tett Sydney-nek, érveltek Oslóban, miért ne lenne így nálunk is? És ez csak az első az Oslóban és másutt zajló nagyszabású beruházások sorában. Köztük van a központi állomás felújítása, egy művészeti centrum, amelyet a híres olasz építész, Renzo Piano tervezett, egy nemzetközi iskola, egy könyvtár, a leginkább A sikoly című képéről ismert festőnek, Edvard Munchnak szentelt, valamint a vikingeket bemutató múzeum. A gazdaság szerte a világon válságban van, de ezt mintha elfelejtették volna megmondani a norvégoknak. „Valami rejtélyes történik Norvégiában” – állt a párizsi központú OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 2007-es jelentésében. Hogyan érte el a világon az egyik legmagasabb életszínvonalat az az ország, amelyet alig három évtizede még „viszonylag szegény”-nek minősítettek? Miközben szinte mindent „rosszul” csinálnak. Óriási az állami szektor, amely a szabad piac képviselői szerint gátolja a versenyt, az innovációt és a növekedést, drága a munkaerő, és nagyon erősek a szakszervezetek, magasak az adók, bőségesen költenek a szociális hálóra, és mindenkinek jár nyugdíj. Sőt mintha immúnisak lennének a világgazdaság jelenlegi állapotára. „Vajon a norvég siker teljes egészében az olajnak tulajdonítható?” – töprengtek az OECD elemzői. A mindössze 4,8 millió lakosú ország a világ hatodik legnagyobb olajexportőre (Kuvait és Irán mögött), továbbá ismert tengeri olaj- és földgázkészlete a világon a húsz legnagyobb közé tartozik. Nos, igen. És nem. – Ez a jó szerencse és a jó vezetés együttes eredménye – magyarázza Arve Johnsen, aki annak a Statoil nevű, állami tulajdonú nagyvállalatnak a létrehozója, melyen Norvégia jelenlegi virágzása alapul.
Zord vidék
Száz éve még minden más volt. Mire Norvégia majdnem négyszáz éves idegen – először dán, aztán svéd – uralom után 1905-ben kivívta függetlenségét, a népesség fele, csaknem egymillió norvég már emigrált. A többségük földműves volt, akik a borzasztó szegénység elől menekültek, mivel zord, csupa hegy szülőföldjüknek mindössze három százaléka megművelhető. Ma ugyanannyi norvég származású ember él Észak-Amerikában, mint ahányan Norvégiában vannak.
Akik maradtak, okosan gazdálkodtak. Ha rekordtermést arattak, nem élték fel az egészet, nem pazarolták luxusra, hanem félretettek az elkerülhetetlen nehezebb időkre. A puritán és messzemenően egalitárius norvégok magukénak vallották azt, amit Skandináviában Janteloven (Jante törvény) néven ismernek. Ez az emberi magatartás szabályait tartalmazza, és nem kevesebbet mond ki, mint hogy „Ne hidd magad többnek másnál!”
A gazdasági tevékenység ugyanilyen gyakorlatias volt, nagyrészt gazdálkodás, halászat, erdészet, papír- és textilkészítés, áruszállítás.
Miután azonban a hollandok az ország partjaitól délre hatalmas földgázmezőket fedeztek fel a vizeikben, a norvég vezetők úgy vélték, van értelme feltárásokat végezni az Északi-tengerben. Az első harminc kút, amelyeket az 1960-as évek közepén fúrtak, szárazak voltak. Egyes olajtársaságok feladták, mások abba akarták hagyni, és a helyi pesszimisták azt jósolták, hogy soha nem fognak olajat találni.
Aztán 1969 szeptemberében, egy éjjel a parttól háromszáz kilométerre lévő Ekofisk-mező egyik fúróállomásának vezetője fél kettőkor felhívta a szárazföldi főnökét, és azt mondta: – Ébren van? Üljön le gyorsan! Rengeteg olaj van mindenütt az Északi-tengerben!
Körültekintő
A norvégok mások hibájából tanulták meg, hogyan nem szabad bánni a váratlan ajándékkal. A hollandok például a gázkincsükből származó bevételüket elköltötték különféle szociális juttatásokra, ily módon gerjesztették az inflációt, és csak keveset takarítottak meg. 1962-ben Dánia eladta a később felfedezett tengeri olajlelőhelyek jogait egy helybeli hajótulajdonosnak. A norvégok elhatározták, hogy ha az Északi-tenger gazdag kinccsel ajándékozza meg őket, azt „családi vagyon”-nak tekintik, amelyből mindenkinek részesülnie kell. Nem szabad elherdálni, eltékozolni.
Az olajtársaságokkal folytatott tárgyalások során kikötötték, hogy Norvégia részesül a profitból, de a kockázatokból nem vállal át. – Minden új lelőhely közel ötven százalékát megtartottuk – mondja Kåre Valebrokk, a vezető pénzügyi lap, a Dagens Nœringsliv korábbi főszerkesztője.
Norvégia érdekeinek érvényesítésére 1972-ben a Storting (parlament) megszavazta a Statoil létrehozását, első alkalmazottja és ügyvezető igazgatója pedig Arve Johnsen ügyvéd-közgazdász lett, aki akkor a Norsk Hydrónál dolgozott. A tengerparti Stavanger városában lévő új irodája egy bútorozatlan, bérelt lakás volt, ahol a hivatalba lépése utáni első éjszakát a padlón, egy hálózsákban dideregve, a télikabátjával takarózva töltötte.
Sokat kellett tanulnia. Johnsen és egyre bővülő, harminc alattiakból álló csapata azonban hosszú távú tervekben gondolkozott. A tengerentúlra küldtek embereket az olajipar tanulmányozására, oktatókat bíztak meg a fiatal norvégok képzésével, és a Trondheim Egyetem műszaki fakultása virágzásnak indult. – Az olajóriások nyomában, tanuló vezetőként kezdtük – mondta a Reader’s Digestnek. – Aztán mi is beültünk a volán mögé.
Csaknem negyven év múlva a Statoil Norvégia legnagyobb vállalata, negyven országban közel harmincezer alkalmazottal. Az ország mélytengeri olaj- és gáztechnológiája élenjáró, módszereit és újításait – a „zöld” gázüzemű motoroktól az acélnál erősebb pillesúlyú kábelekig – a világ minden tájára exportálja.
Befektetés
Az olaj- és gázkincs hozadéka persze nem egyik napról a másikra ért el minden norvég portájára. – Amikor én 1983-ban idejöttem, Oslo kis falu volt. Szégyen volt gazdagnak lenni. Akinek volt mit a tejbe aprítania, rejtegette. Körülkerítették az úszómedencéjüket – emlékszik vissza a lengyel származású Nina Witoszek, aki kultúrtörténetet tanít az oslói egyetemen.
Húsz évvel ezelőtt a Storting hozzájárult, hogy a kőolajból származó összes bevétel ne az éves állami költségvetésbe kerüljön, hanem egy független vagyonalapba, amely azt részvényekbe és kötvényekbe fekteti, és ily módon további jövedelmet hoz, ezt aztán jogában áll elkölteni.
Mivel további kutakat fúrtak és az energiaárak emelkedtek, az ezredforduló óta az alap és a befektetések profitja ugrásszerűen növekedett. 2009 végére 310 milliárd euróra értékelték, 39 milliárd euró negyedéves hozammal. Előrejelzések szerint az értéke meg fog duplázódni a következő négy év folyamán. Peter Warren, egy Oslóban dolgozó kockázatialap-kezelő azt mondja, hogy amikor a tőzsdék 2008 végén összeomlottak, ők a legalacsonyabb áron vettek részvényeket. – Nagyon okos emberek kezelik az alapot – mondja Warren.
Hozadék
A jövedelemből főleg szociális szolgáltatások formájában juttat az embereknek a kormány, melynek költségvetési többlete van, nem szorul kölcsönre. – Rengeteg pénzt takarítottunk meg. Most már költhetünk is – magyarázta Roger Schjerva pénzügyminisztériumi államtitkár.
Az állam gyakorlatilag ingyenes és elsőrangú oktatást, egészségügyi ellátást és gyermekintézményeket biztosít. Csekély a magánszektorbeli kínálat, és valójában nincs is szükség rá.
Amikor például Lars Hellberg újságíró mellkasi fájdalmakat érzett, és az irodai kanapéjára rogyott, a mentők nyolc perc múlva megérkeztek. Negyvenöt percen belül már a műtőben volt, ahol a sebészek szabaddá tették elzáródott artériáit. Három hét múlva pedig már ismét dolgozott. Nem kellett fizetnie. – Nálunk nagyon jól működik az egészségügy – mondja. – Megmentették az életemet!
A fiatalokkal foglalkozó szociális munkás, Margit Traaen, aki Dél-Norvégia hegyes középső részén, Rødbergben él, Bechterew-kórban, a reuma egy rendkívül fájdalmas formájával küszködik. Az egészségügy a rendszeres otthoni kezelésen kívül már ötször elküldte terápiára egy montenegrói szanatóriumba, ahol Traaen napi 12 eurót fizet. A repülőutat és minden mást az állam állja.
– Montenegróban négy hét alatt mindig újjászületek – mondja Traaen. – A kezelés, a napfény és a mediterrán meleg csodákat tesz. Utána át tudom vészelni a zord norvég telet.
Az állami nyugdíj ugyancsak garantált. Még azok a házasságban élők is kaphatnak akár évi harmincezer eurót, akik soha nem dolgoztak. Négyszázezernél többen vannak, akik azt állítják, hogy nem tudnak dolgozni, ők állami rokkantnyugdíjat kapnak. Nem mindegyikük érdemli meg, de az ország megengedheti ezt magának.
A siker egyik bizonyítéka, hogy a hagyományosan Nagy Testvéreknek tekintett svédek közül sokan jönnek, hogy viszonylag alantas munkát végezzenek, például csaposként vagy építkezéseken dolgozzanak, mivel a feltételek és a fizetések is jobbak, mint Svédországban.
Azoknak a norvégoknak, akik dolgoznak, és akik között Svédországot leszámítva a világon a legnagyobb arányban vannak nők, minden közösség biztosít állami óvodát, ahová minden gyermeket fel tudnak venni.
Az Oslótól 22 kilométerre nyugatra lévő faluban, Hvalstadban egy átlagos péntek délután sorra érkeznek a szülők a helyi óvodába, hogy elvigyék csemetéiket, akik közül kilencven egy- és ötéves közötti apróság reggel nyolc óra óta játszott, festegetett és tanulta az ábécét.
A videokonferenciákat szervező Marius Jorgensen azt mondja, hogy heti öt napot járó négyéves ikreiért havi körülbelül 400 eurót fizet, ami a valódi költségeknek csak a töredéke. – Így a feleségemmel mindketten dolgozhatunk – magyarázza.
Else-Marie Stolt-Nielsen filmproducernek szintén két gyermeke jár ide. A norvég szülőknek összesen tizenkét hónap fizetett gyermekgondozási szabadság jár, az anya és az apa között megosztva. A kisbabákkal a mamájuk csaknem egy évig otthon maradt. Ezután az óvoda életmentőnek bizonyult számára. – Óvoda híján nem vállaltunk volna két gyereket – mondja. – Részben ez is magyarázza, miért tartozik Norvégia azon kevés ország közé az elöregedő Európában, ahol növekszik a születésszám. De akkor hol vannak a nagyszülők, akik csemeték több nemzedékére vigyáztak? – Ők is dolgoznak, golfoznak vagy Mallorcán vannak – mondja az óvoda igazgatónője, Ingrid Wold Olsen.
Jó élet
Vagy talán a jachtjukon időznek. Ma a norvégok 800 ezer hajót tartanak. Csak az Oslo-fjordban húsz kikötő telik meg velük. Az egyikben, a Frognerstrandánál egy kétéves, csillogó, nyolcszemélyes, 21 méteres motorcsónak eladó kétmillió euróért. Eddigi tulajdonosa, egy házaspár megrendelt egy drágább, korszerűbb, 25 méteres hajót. – Idén kevesebb hajót adtunk el, de jobbára nagyobbakat, ezért a bevételünk változatlan marad – mondja Eva Narverud hajókereskedő. – Majdnem minden vevőnk készpénzzel fizet.
Vagy a nagyszülők talán a nyaralójukban időznek. Félmillió norvégnak van második tartózkodási helye valahol vidéken.
2010 februárja óta villamossal lehet eljutni az Oslóra néző hegyekben lévő Holmenkollenbe, élvezni azt, amit sokan az ország koronagyémántjának tekintenek: a síugrósáncot. Ez az ország legtöbbet látogatott látványossága, amelyet a közelmúltban, 200 millió eurós költséggel teljesen újjáépítettek, és amely 2011-ben a következő sívilágbajnokság helyszíne lesz.
A távolabbi cél az, hogy az este kivilágított, és Oslóból látható síugrósánc ugyanolyan hatásos jelképe legyen a városnak és Norvégiának, mint az Eiffel-torony Párizsnak és Franciaországnak.
Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) életminőségről szóló jelentése (Human Development Report), amely szerte a világon felméri az emberek helyzetét és életkörülményeit, 2009-ben Norvégiát tette az első helyre: ott a legjobb élni.
Jó szerencse és jó vezetés együtt – de mit tanulhatunk tőlük mi, többiek? – Ha történetesen sok pénz áll a házhoz, alaposan fontoljuk meg, hogyan költjük el. És mindenképp gondoljunk a következő nemzedékekre is – mondja Arve Johnsen. – Aknázzuk ki a lehető legjobban erőforrásainkat, hosszú távon az emberek javát szolgálva.
Íme, a rejtély megfejtése.
Forrás:http://www.rd.hu/Az_olaj_%C3%A9s_a_p%C3%A9nz_orsz%C3%A1ga#sthash.2aKYdbpW.dpuf
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
