KéA troll szó használata hosszú idő alatt alakult ki. Az eredeti jelentései között feltételezik a valami gonosszal átitatott természetfeletti jelenség, valamint az erőszakosan viselkedő személy fogalmát is. Az ősi svéd trolleri kifejezés fájdalmat okozó mágiára utal, aminek szintén lehet köze a legendákban felbukkanó trollokhoz. Mindazonáltal általánosan nézve a troll szó egy rejtélyes, titokzatos lényre utal. Ha nem is feltétlenül ebben az értelmében, de számos svéd és norvég terület vagy város őrzi a nevében ezt a szót valamilyen formában (például a Trollhättan svéd város, illetve számos hegy Norvégiában).

A legendák alapján két csoportra lehet bontani a trollokat. Az egyik hagyomány szerint, amely jobbára Skandinávia északabbra fekvő területein jellemző, a trollok hatalmas és durva teremtmények, akiket igen gyakran visszataszító bestiális vonások (agyarak, hatalmas szemek) tettek még félelmetesebbé. Ez a fajta troll leginkább a norvég mesékben és mondákban bukkan fel.

 

 

A Skandinávia délebbi területeinek történeteiben megjelenő trollok egészen másképp festenek. Hasonlítanak az emberekhez, azonban az öltözékük elrejti hosszú farkukat (igaz, a trollok farkáról csak elvétve esik szó egy-egy történetben, ezért ezt a vonást nem is tartják annyira fontosnak a trollok ábrázolásánál). A troll nők öltözékük révén gyakran megtévesztették az erdőben járó férfiakat, megbabonázták, és szolgaságba taszították őket, akár hosszú évekre is. Amikor aztán megunták őket, egyszerűen kidobták őket az erdőbe, és ha később valaki azt kérdezte e szerencsétlenül járt férfiaktól, hogy mit csináltak az erdőben, egyáltalán nem emlékeztek semmire. Ezek a trollok idejük jelentős részét láthatatlanul töltik, hiszen így képesek utazni a széllel, és könnyedén beosonhatnak az emberek házaiba. Bármilyen állat vagy tárgy alakját magukra tudják ölteni, így teljesen észrevétlenül elrejtőzhetnek bárhol, bárki szeme elől.

Míg a norvég mesék trolljai nagy és magányos teremtmények, a svéd és dán történetekéi inkább társaságot kereső és kedvelő lények, akik az embereket utánozva Képcsoportokba verődve tanyáztak az erdők mélyén, állatokat tartottak, sütöttek-főztek, és rendszeresen nagy lakomákat csaptak. Egyes elbeszélések szerint hatalmas földalatti barlangokban rejtőztek, és temérdek kincset rejtegettek odvaik mélyén. Bár sok történet kering a trollokról, nincs egyöntetű vélemény azt illetően, hogy jóságosak-e, vagy gonoszok, de többnyire úgy bántak az emberekkel, ahogy azok is bántak velük. Noha alapvetően nem volt gonosz a természetük, olykor bosszúból, vagy pusztán pajkosságból, hatalmas károkat is tudtak okozni. Remek tolvajok voltak, és nagy kedvvel loptak a földművesek learatott terményeiből.

Ahogy már fentebb megemlítettük, a trollok néha megbabonázták az embereket, és magukkal vitték őket az erdő mélyén vagy a föld alatt rejtőző otthonukba. Szolgákként tartották őket hosszú éven keresztül, így a szeretteik joggal hihették őket halottaknak, innen is ered az ilyen elhurcolt emberek elnevezése: bergtagna, ami szó szerint azt jelenti, „a hegy által elragadott”, de átvitt értelemben úgy is szokták értelmezni, hogy „eltávozott”, azaz halott. Néha ezek az elragadott emberek visszatértek a trollok fogságából, ám jobbára megbolondultak, és csak összevissza motyogtak, ha valaki kérdezett tőlük valamit. A trollok olykor elraboltak egy-egy ember újszülöttet is, és cserébe otthagyták a saját porontyaikat – mint a cseregyerekek a tündérek esetében.

 

 

A népi hagyományok szerint a trollok elűzésére a kereszt, vagy a templom harangjának hangja a legalkalmasabb, de a vastól is féltek. Bár ezek a hiedelmek mára már feledésbe merültek, egy-kettő mégis megmaradt. Ezek közül a leghétköznapibb a balszerencse. Régen, és manapság is, ha valami balszerencsés dolog, vagy könnyű baleset történik, sokszor a trollok baljós jelenlétével magyarázzák az esetet. Ezt tükrözi ez a félig-meddig vicces szólás: Det går troll i det här, azaz „ebben biztos egy troll keze van”.

Különös viszont, hogy a XIX. század második felétől megjelenő tündérmesékben szereplő trollok jellemvonásai mennyire különböztek a népi legendák lényeiéitől. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a skandináv tündérmesék trolljai a népi hagyományok trolljainak Képrossz tulajdonságaiból összegyúrva születtek meg. Ezek a trollok ugyanis közel sem olyan emberiek, és sokkal rémisztőbbek. Van közöttük hatalmas, de akad törpe méretű is. Általában elég ostobák (kivéve a troll nők, akik ravaszak), viszont hatalmas erejük van, karjuk hosszú, orruk nagy és testük minden részét szőr borítja, ebből kifolyólag nem túl szépek (természetesen a troll nők ez alól is kivételt képeznek). Ezekben a tündérmesékben a trollok a napfény hatására általában kővé dermednek, ami feltehetően arra a jelenségre vezethető vissza, amikor egy kő-, vagy szikladarab az erózió hatására valamilyen emberi, esetleg állati archoz hasonló mintát vesz fel. (Tolkien A Hobbit című könyvében is találunk ilyen jelenetet.) 

Érdekesség, hogy egyesek szerint a híres Rumpelstiltskin című történet is egy skandináv troll tündérmesét vesz alapul, hiszen igen sok hasonlóság van a két mű között. A skandináv mesében egy papnak egy templomot kell felépítenie, a troll felajánlja a segítségét, de egy alkut kínál cserébe, amely ugyanaz, mint a másik történetben is. A végén persze a pap kitalálja a troll nevét, aki ennek következtében szörnyethal. Hogy aztán a híres mese valóban a troll történetből ered-e, azt nehéz kideríteni.

 

http://fictionkult.hu/cikk/koboldok-es-trollok-240