Amundsen 1872. július 16-án született a norvégiai Borgéban. Vékony, beteges gyermek volt, de már kiskorától arról ábrándozott, hogy híres felfedező lesz. Özvegy édesanyja megnyugtatására beiratkozott ugyan az orvosi egyetemre, de anyja halála után azonnal egy fókavadász hajóra szegődött matróznak. 

1897-ben már a belga Adrien de Gerlache Belgica nevű hajójának első tisztjeként indult az Antarktisz felé. Az expedíció kutatás közben a Graham-föld közelében jégbe fagyott, így kényszerűségből tagjai lettek az első emberek, akik átteleltek a Déli-sarkvidéken. 

Amundsen már ekkor tanúbizonyságot tett fizikai és lelkierejéről: a beteg belga helyett átvette a parancsnokságot, egyedül élelmezte frissen lőtt fókákkal a legénységet, s tartotta bennük a lelket a hosszú, sötét sarkvidéki tél alatt. 1903-ban már vizsgázott tengerészkapitányként szervezett expedíciót az évszázadok óta keresett Északnyugati-átjáró felkutatására. Hattagú legénység élén indult útnak a 47 tonnás Gjöa nevű naszádon - a hajó mindössze feleakkora volt, mint négy évszázaddal előbb Kolumbuszé.

A kezdet kicsit menekülésszerűre sikerült: az expedícióra nagy kölcsönöket vett fel, ám egy újságcikk pánikot keltett, és a felfedező hitelezői elől szökve, éjjel hagyta el Oslo kikötőjét. Grönland nyugati részétől indulva a Lancaster-szorostól a Peel- és Franklin-szoroson át a Vilmos király-szigetig hajózott. A szigetet kelet felől kerülte meg, és két telet töltött egy öbölben a délkeleti partoknál. Feltárta a Simpson-szorost, majd 1905-ben átjutott a szigetekkel teleszórt szorosokon, és harmadszor is áttelelt a 138-ik hosszúságon, végül 1906 nyarán a Bering-szoroson át kijutott a Csendes-óceánra. Az úton felfedezte az Északi mágneses sarkot, és néprajzi kutatásokat végzett az eszkimók között. Nem mellesleg azt is bebizonyította, hogy a legendás átjárónak gyakorlati jelentősége nincs. 

Amundsent hazatérve nemzeti hősként ünnepelték. A következő években az Északi Sarkra készült, a cél érdekében megszerezte Nansen régi hajóját, a Framot. Indulás előtt értesült azonban arról, hogy az amerikai Peary már elérte a pólust, ezért irányt váltott és 1910 júniusában a Déli-sark felé indult. Ezt még legénységének is csak akkor árulta el, amikor kifutottak a tengerre. 

A norvégok a Ross-jéggáton, a Bálna-öbölben szálltak partra, s 1911 októberében, a vetélytárs Scott-tal egy időben indultak el. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával a rövidebb, ám nehezebb útvonalat választotta. 
Az első szakaszon 111 kilométerenként élelmiszer- és tüzelőraktárakat létesítettek, a depókat magas zászlórudakkal jelölték meg. Meredek emelkedőn jutottak fel a Központi-Antarktisz fennsíkjára, ahol a tüzelő és élelem fogytával a felesleges kutyákat megölték, húsukkal táplálták a többit, de ők is ettek belőlük. 

A Déli-sarkot 1911. december 14-én érték el, egy hónappal Scotték előtt. Visszafelé minden harmadik nap leöltek egy kutyát, így érték el első raktárukat. 99 nap, 2800 kilométer után az expedíció minden tagja épségben jutott vissza 1912. január 25-én a bázisra. 

Amundsen ügyesen kamatoztatta hírnevét, és sikeres hajózási vállalkozást alapított. Továbbra is vonzotta a kaland: 1918-ban az amerikai Lincoln Ellsworth-szal a Maud nevű hajón indult az Északi-sark felé. Háromszor teleltek át, és bár a Sarkot nem sikerült megközelíteniük, végigjárták az Északkeleti Átjárót, a Jeges-tengerből a Bering-szoroson át a Csendes-óceánba vezető utat. Hajójuk végül a szibériai partoknál jégbe ékelődött. Ezután a sarki repülés úttörője lett, 1925-ben Ellsworth társaságában két hidroplánnal indult Alaszkából az Arktisz felé, de 300 kilométerre a pólustól leszállásra kényszerült. Huszonnégy nap alatt harmincszor építették újra a jég-kifutópályát, míg sikerült felszállniuk. 

1926. májusában a Norge nevű léghajón Amundsen, Ellsworth és az olasz Umberto Nobile a Spitzbergákról a sarkon keresztül Alaszkába repült. A sors fintora, hogy 1911-ben ő előzte meg a tragikus sorsú Scottot a Déli-sarkon, most azonban az amerikai Richard Byrd két nappal korábban, május 9-én érte el repülőgépével a pólust. Amundsennek további keserűséget okozott, hogy Nobile kicsinyes vitában elvitatta tőle a repülés dicsőségét. 

Mégis, amikor 1928. május 24-én az önállóan útra kelt Nobile léghajója a Spitzbergáknál szerencsétlenül járt, Amundsen egy percig sem habozott, hogy segítségére siessen. 1928. június 18-án Bergenből indult repülőn Nobile megmentésére, de többé soha nem látták: a gép eltűnt, bizonyára a tengerbe veszett. Nobilét és társait két nappal később megtalálták és egy svéd gép fedélzetére vette őket.

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=179