Mintha egy másik bolygóra csöppennénk
Norvégiának ez a része nem tartozik a schengeni övezetbe, ezért az oslói repülőtéren a belföldi terminálról át kellett sétálni a külföldi járatokat indító részre, ahol útlevél-ellenőrzés is volt. De már az érkezés is olyan volt, mintha egy másik bolygóra kerültünk volna. Egész mások voltak a fények, a levegő, a hófödte hegyek, az éjfél után is teljes erőből sütő nap.
Bár hajnali egy körül érkezett a járat, a városi busz kijött értünk, így nem jelentett problémát bejutni a központba. A szállodában aztán újabb meglepetések értek. A cipőmet kint kellett hagynom az előtérben, ez ugyanis a helyi szokás minden lakásban és középületben.
Másrészt a ruhatárban egy széfszekrényt fedeztem fel, ahol a puskákat kellett leadni. Longyearbyenben ugyanis csak a városhatáron belül lehet fegyvertelenül jönni-menni, illetve a szervezett túrákon részt vevőknek sem kell fegyver – akkor ugyanis visz a csoportkísérő. De az itt lakóknak mind van puskájuk, mint ahogy azok a turisták is kölcsönöznek egyet, akik egyénileg terveznek kirándulást.
A fegyverkölcsönzéshez fegyverviselési engedély kell, vagy egyedi kérelmet kell benyújtani a helyi rendőrséghez, csatolva a büntetlen előéletről szóló igazolást. Akinek nincs gyakorlata a lövészetben, rövid kiképzésen is részt vehet.
A jegesmedveveszély nem városi legenda, a hatalmas állatok minden óvintézkedés ellenére, számos áldozatot szedtek már. A puskákkal viszont nincs gond. Világviszonylatban Longyearbyenben a legmagasabb az egy főre jutó fegyverek száma, mégsem okozott még lőfegyver se véletlen, se erőszakos halált.
Macskamentes övezet
Longyearbyen elsősorban kirándulások kiindulópontja, de kellemesen el lehet itt tölteni egy napot. Bekukkantottam a kicsi, de igen érdekes múzeumba, amely bemutatja a szigetcsoport történelmét, az első felfedezőket és életkörülményeiket. A cipőket itt is le kellett venni, de a polcon rengeteg papucs sorakozott méret szerint, úgyhogy aki nem kívánt zokniban nézelődni, az felhúzhatott egyet.
A településen sétálva hamar megszoktam a látványt, hogy a városlakók úgy járkálnak puskákkal a vállukon, ahogy mi a retiküllel, de a középületekbe tilos bevinni a fegyvert, erre a bankokban, irodákban feliratok figyelmeztetnek.
A főváros, Longyearbyen színes házai – bár ez nem látszik – cölöpökön állnak. A sziget talaja ugyanis 10-40 méter mélyen permafroszt, míg a felső réteg nyáron megolvad. A cölöpökre a stabilitás miatt van szükség, hogy a nyári „melegben” se mozogjanak az épületek.
A lakók nem tarthatnak macskákat, egyrészt mert tartanak a rókákról átterjedő veszettségtől, másrészt mert óvják a szigetvilág egyedi madárvilágát. Kutyákból is inkább csak szánhúzó fajták terjedtek el, a Spitzbergák nem a pincsik hazája.
Az utcakép másik szokatlan látványa a parkoló hómobilok tömkelege volt. A kisvárosban és környékén ugyanis ez a legnépszerűbb közlekedési eszköz, de most nyári álmukat aludták a házak közti füves placcokon. A sziget néhány lakott települését nem is köti össze út, úgyhogy nyáron csak gyalog, télen pedig hómobillal lehet közlekedni.
http://www.origo.hu/utazas/europa/20140727-elmenybeszamolo-a-norveg-spitzbergakrol.html
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
