A sasok távoztával a sirályok újra felbátorodtak, és közelebb repültek. A halpucolás közben a felesleges részek a tengerbe kerültek, ezek jelentettek lakomát a sirályoknak. Miközben a kikötő felé tartottunk, megismerkedhettem az ősi észak-norvég halászlegendával. A sasoknak odadobott halfejekkel, az áldozatbemutatással és a babonával, hogy a fogás a következő alkalommal is akkor lesz bőséges, ha a sas megkapja azt, ami évszázadok óta neki jár.
A cserzett arcú norvég halász édesapja, nagyapja és dédapja is követte a hagyományokat, amelyeket a modern, felvilágosult ember nyugodtan nevezhetne babonának. Ezzel azonban valószínűleg vérig sértenénk azokat a norvég embereket, akik egész életüket a tengeren töltik, hogy imbolygó kis hajóikon halásszanak.
A kikötést követően a halak és a levágott halfejek azonnal a feldolgozóba kerültek. Ildikó, Norbi tündéri felesége közben elkészítette a vacsorát, mi mást, mint halat hallal. Volt abban valami megható, hogy Európának e távoli szegletében, az elhagyatott és vad norvég szigeten három magyar az asztal felett összehajolt. A konyhaablakon át láttam, hogy az ég elborult, kitörni készült a hóvihar. Csak abban reménykedtem, hogy mire eljön a reggel és a gyorshajó, simán el tudom hagyni a szigetet.
Így is történt. Másnap délután percre pontosan érkezett a bodøi járat. A kikötőben elköszöntem Ilditől és Norbitól, miközben a kapitány türelmetlenül dudált. A csomagomat a fedélzetre dobtam, majd én is utána ugrottam. Az egyetlen utas voltam, aki ekkor elhagyta Nordarnøya szigetét. S miközben az egyre erősödő hullámzásban a jármű Bodø felé fordult, a messzi sziklaszirten megpillantottam a három sast. Ők már a következő halászatra vártak, hogy a legenda ismét megelevenedjen.
http://www.origo.hu/utazas/europa/20150206-halaszkaland-eszak-norvegiaban.html
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
