Amúgy jártam a lazacgyárban vagy a vágóhídon, kinek hogy tetszik. Minden professzionális, sehol egyetlen felesleges mozdulat, és az egész intézmény tele volt nagyon kedves emberekkel. Mondanom sem kell, hogy a szigeten ez az üzem a legnagyobb munkaadó, s akik itt dolgoznak, büszkék arra, hogy részesei lehetnek a hatalmas norvég halbiznisznek. 

 

Ám a gyárlátogatás mellett igazából az a program vonzott, amikor az egyik itt élő halászemberrel nekivágtunk, hogy felszedjük a tenger fenekére lefektetett horgokat, s megnézzük, hogy a közel 100 horogból hány végén lesz fogás, és hány maradt üresen.

 

Nordarnøya szigetén a legnagyobb úr az időjárás. Feleleveníthetném a Tű a szénakazalban című filmet, amelynek egyik helyszíne a valóságban nem létező Vihar-sziget volt. Nos, az elnevezés itt is telibe talál, hiszen errefelé olyan gyakoriak a házrecsegtető tengeri viharok, mint a nyári Alföldön a napsütés. Amikor a szél feltámad, és akadálytalanul söpör végig a szigeten, akkor nem nagyon van mit tenni. A házakba húzódva kell kivárni a vihar végét.

 

A kihajózás ebben az esetben szóba sem kerülhet, és amikor a halászok nekiindulnak, akkor is az a legfontosabb kérdés, hogy épségben visszatérnek-e? Itt ugyanis negyedóra alatt totálisan megváltozhat az idő. Az egyik percben verőfényes napsütés, a másikban elsötétülő ég és bömbölő szélvihar következhet. Nekem azonban szerencsém volt. Talán az égiek is azt gondolták, hogy ha már ilyen messzire vetődtem, megérdemlem, hogy részt vegyek egy igazi, hagyományos norvég halászaton. 

 

 

http://www.origo.hu/utazas/europa/20150206-halaszkaland-eszak-norvegiaban.html