A heringcápa a Lamnidae családba tartozó legkisebb faj. Amíg a kifejlett nőstény egyedek testhossza eléri a 2,3-2,8 métert, addig a hímek átlag 2-2,4 méter hosszúak. Az eddig ismert legnagyobb példány testhossza 3 méter 70 cm volt. Testsúlyuk 150-225 kilogramm közötti. Testformája torpedószerű, a rosztrum rövid és hegyes. A szemei nagyok, a retina fekete színárnyalatú. A heringcápa-félék, más cápafajoktól eltérően, nem rendelkeznek a szemre húzható pislogóhártyával. Ezért harapáskor a heringcápa a szemeit - az esetleges sérülések ellen védve -, befordítja a szemüregeibe. A hát a többi heringcápa-féléhez hasonlóan magas, a faroknyél rövid, és igen vékony. Mellúszói jól fejlettek és sarló alakúak. A hátúszó magas, háromszög alakú. A második hátúszó kicsiny,és közvetlenül a faroknyél előtt található. A páros has alatti úszók lapos háromszög alakúak és kisméretűek. Az erőteljes farokúszók csak enyhén asszimetrikusak. A faroknyél két oldalán jól fejlett és széles kaduális él húzódik, amely a nagy sebességű úszáskor egyfajta stabilizáló spoilerként funkcionál. A kontinentális küszöböt borító víztömegben él a felszíntől 300 méteres mélységig. Hideg vizes cápafaj, a hűvös-mérsékelt öv lakója. A cápák világán belül a heringcápa rendelkezik a legfejlettebb hőszabályozó rendszerrel. A dorzális testtájon, a gerincoszlop mellett húzódó vörös izomzat, az ún. rete mirabilis a visszaáramló vénás vért egy sajátos keringetési szisztémával felmelegíti, ami miatt az állat testhőmérséklete az agy és a mozgást biztosító izomzat testtájain átlag 20 C fokkal magasabb a környező víz hőfokánál. E rendszernek köszönhetően, a heringcápa a hideg vizekben is hihetetlenül aktív tud maradni.

A heringcápa elevenszülő. Az ivarérett nőstények nyolc hónapi vemhességet követően 4-6 ivadékot hoznak a világra. Az ivadékok születéskori mérete 60 cm körüli. A fajnál kimutatható az embriók közötti, uteruson belüli kannibalizmus, amellyel összefüggésbe hozható a faj viszonylag alacsony reprodukciós képessége is. Szociális cápafaj, időnként jelentős létszámú csoportokat alkot. A csoportokon belül nemek szerinti szegregációt tapasztalhatunk.

Táplálékát elsősorban rajhalak, főleg makréla, hering, és tőkehal-félék alkotják, amelyekből egy-egy vadászat alkalmával igen nagy mennyiséget zsákmányol. (Emiatt gyűlölik is a halászok.) Mivel nagyobb csapatokban követi a rajhalakat, gyakran akad a halászok hálójába. Az életfunkciók fenntartásához szükséges oxigén mennyiséget csak folyamatos úszással tudja biztosítani, így hálóba gabalyodva hamar elpusztul. A zsákmányt a felső és az alsó álkapcsokban található, hasonló méretű és formájú, hosszú vékony koronával és a foglemez szélein található rövid mellékcsúcsokkal rendelkező fogazatával igen hatékonyan képes megragadni.

Elterjedtsége, etológiája, veszélyességi fokozata

A heringcápa a hideg, mérsékelt-övi tengerek lakója, ritkán felhatol az északi sarkkörön túli vizekbe is. Legjobban az észak-atlanti vizeken terjedt el. Nagy populációjuk él Kanada atlanti-óceáni partvidékén, Új-Fundland környékén. Déli elterjedésének New Jersey a határa. Szintén gyakori a norvég partvidéken, valamint az Északi-tengeren. Annak ellenére, hogy hűvös vízi cápafaj, honos a Földközi-tenger nyugati medencéjében is. Az Adriai-tenger nagyobb testű cápái közül, a kékcápa után relatíve a második leggyakoribb nyílt vízi faj. (Az adriai térségben a heringcápákat gyakran tévesen fiatal nagy fehércápáknak nézik.) A dél-atlanti területeken ritkább, de előfordul az argentin partvidéken, valamint Dél-Afrika fokföldi vizein. Az Atlanti-óceánon kívül a Kerguélen-szigetek, és Új-Zéland vizeiből ismerjük még. (Egyes ichtyológusok véleménye szerint a dél-atlanti és dél csendes-óceáni populációt külön alfajnak kell tekinteni.)

Csoportokat alkot, az idősebb hímek gyakran magányosak. Az emberrel szemben óvatosan, tartózkodóan viselkedik, nem egyszerű megközelíteni. Az emberre nézve nem tekinthető veszélyesnek.

http://thesharks.mindenkilapja.hu/html/22059251/render/heringcapa