A borjúfóka a legjobban ismert faj, ha könnyen össze is tévesztik másokkal. A felnőtt hímek elérik a 2 m-t. Súlyuk 50–75 kg közt van és 12–18 liter olajat adnak. A nőstények valamivel kisebbek. Arckoponyája rövid, orra finom, s e miatt feje emlékeztet a macskáéra. Színe igen változatos. Leggyakoribb a sárgásszürke alapszín, amelyet szabálytalanul elhelyezett kerek barna, vagy fekete foltok díszítenek. A hason csak néhány apró folt van. Igen jellemző rá a szemet szegélyező elmosódott szélű világosabb gyűrű. Az újszülöttek szőrruhája már ugyanolyan, mint a felnőtteké, s rögtön a vízbe is mehetnek úszkálni.

Júniusban, vagy júliusban 1, ritkábban két kicsinyük születik. Az újszülöttek rendszerint még világrajövetelük előtt levetik gyapjúszőreiket, úgyhogy születésükkor már az idősebbekhez hasonlítanak. Két hónapig anyatejen élnek. Az anyák gondosan bánnak kicsinyükkel.

A borjúfóka kimondottan parti állat, amely legszívesebben öblökben és folyótorkolatokban tartózkodik és a nyilt tengerre csak ritkán megy ki. A folyókba ellenben gyakorta behatol. Az 1879-i szigorú télen, mint Trouessart följegyezte, Orleansnál fogtak egy párt. Collett írja könyvében, hogy a Tana-Elfben a borjúfóka a lazacok ívó csapatait 300 km-nyi távolságra is elkíséri. Sokáig azonban nem időzik az édes vízben.

A borjúfóka az Észak-Atlanti-Oceán minden partján és összes szigetein lakik, Európában Izlandtól egészen Portugáliáig, Grönlandban az északi szélesség 73-ik fokáig, Labrador partjain, a Davis-szorosban Új-Jerseyig. A Csendes-Oceán északi részében a borjúfókát három közelálló faj helyettesíti. Az Északi-tengerben a borjúfóka a leggyakoribb faj, hasonlóképpen a Balti-tenger nyugati részében is. A keleti felében ellenben aránylag ritka, a Bottni-öbölben pedig, úgy látszik, egyáltalán nem fordul elő.

Társas állatok, amelyek a nekik megfelelő helyen, ahol zavartalanul időzhetnek, tavasszal száz főnyi csapatokban gyülekeznek. Ha a szárazra mennek, verekednek a jobb helyekért, ha azonban már elhelyezkedtek, békésen és sűrűn feküsznek egymás mellett. Kellemetlen meglepetések ellen úgy védekezek, hogy őröket állítanak ki, amelyek veszedelem esetén üvöltésbe törnek ki. Szagló- és hallószervük jól fejlett.

A borjúfóka mindenféle tengeri halat megeszik, s így az a kár, amit a halászatnak okoznak igen nagy. Leszedik a lazacot a horogról, kicsenik a tőkehalat a varsából és a hálóból, s a tetejébe még az eszközöket is megrongálják. A borjúfókáktól okozott kárt számszerűen nehéz felbecsülni. Collett a norvég lazachalászatban okozott károkat évi félmillió norvég koronával nagyobbra becsüli, mint amennyi a halászok egész haszna.

A kereskedelemben évente 15–20.000 borjúfókabőr kerül. Értéke darabonként 10–20 pengő közt váltakozik. Bőréből táskákat, iskolatáskákat stb. készítenek.

http://mek.oszk.hu/03400/03408/html/457.html