Csőrük megnyúlt, tőfele tollal borított. Orrlyukaik a tollas részben, a csőr oldalán nagyon mélyen, a káva szélén vannak.

Az alka (Alca torda L.)

Nemzetségének egyetlen faja. Csőre közepes hosszú, igen keskeny és magas; a felső káván határozott kampó látható. Az orrlyukak hasítékszerűek és lefelé nyílók. A szárny keskeny, kardalakú; a rövid farok 12 keskeny tollból áll. A szem sötétbarna, a csőr, egy fehér harántcsíkot leszámítva, fekete, ugyanilyen színű a lába is.

Az alka az Észak-Atlanti-óceán lakója, télen azonban a Földközi-tengerig, sőt a Kanári-szigetekig is lehúzódik. Igazi tengeri madár, mert a szárazföldet csak kotlás idején keresi föl. Májusban megjelenik a madárhegyeken, s ezeken oly gyakori, mint rokonai, a lundák s a lummák. Boie olyan szorosan egymás mellé csatlakozó sereget figyelt meg, amely 1000 lépésnyi szélességben, s oly hosszan repült csónakja fölött, hogy egymásután tízszer tölthette újra fegyverét, s úgy lőtte őket. Röptükben a „szitáló” vércse módjára rezegtetik szárnyaikat, csakhogy jóval gyorsabban, kivált, ha a magasból ereszkednek le. Hogy megállapíthassam, minő mélységre képes lebukni, a fészkelő odvából kihúzott alkának nagyon hosszú, finom fonalat kötöttem a lábára, s a ladikból a tengerbe dobtam. A madár nyomban eltűnt, s a 60 m hosszú fonalat végig legombolyította; vagy 2 3/4 perc mulva ismét megjelent a fölszínen, levegőt szippantott, s újból lebukott. Ekkor magamhoz húztam, s rögtön észrevettem, hogy teste puffadt volt. Alaposabb vizsgálattal pedig arról győződtem meg, hogy a légtől teljesen felfúvódott, egyedül csak nyakán, szárnyain, combjain és farkán símult bőre szorosan a testéhez, egyébként pedig megtöltött léggömbhöz hasonlított.

A madárbegyeken az alkák rendesen a tengerre néző meredek, magas sziklafalak középső övében a hasadékot foglalják el. A tojó évenként csak egyetlen, de tekintélyes nagyságú tojást tojik, amelynek hosszabb átmérője 75 mm, a rövidebb pedig 47 mm. Alakja és színezete rendkívül változó alig van kettő egyforma. A kotlás ideje nem állapítható meg pontosan, mert az egyes párok nem figyelhetők meg elég biztonsággal; valószínű, hogy négy hétnél tovább tart. A fióka feketésbarna, az arc táján fehéres pehelytollazatban jön a világra. Amikor némileg megerősödött, az öregek élénken kiabálva bíztatják, csalogatják a tengerbe. Hosszasabb tétovázás után végre rászánja magát, s vagy közvetlenül a tengerbe ugrik, vagy pedig a sziklákon botorkál le odáig. Szülei mellette vannak, s tanítgatják úszni, bukni, a élelmet megkeresni. Etetni azonban nem szokták. Ha a tojó tojását elvesszük, másodikat, sőt ettől is megfosztva, harmadikat tojik.

http://mek.niif.hu/03400/03408/html/1345.html