Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy parasztgazda, aki egy téli napon takarmányt akart hozni a jószágnak, így aztán a szán elé fogta a lovát és elindult a hegyre szénáért. Fel is ért a szénapajtához, és felment a padlásra, hogy szénát rakjon a szánra. Ám a széna közé egy medve vackolta be magát télire. Hát ahogy a gazda munkához látott, a medve felriadt álmából, leugrott, és egyenest a szánra huppant. Nosza a lónak se kellett több, amint megérezte a medve szagát, megrémült és nekiiramodott, vitte a szánt medvéstül-mindenestül, egy pillanat és már ott sem voltak.

A medvéről az járja, hogy nem ijed meg egykönnyen, hanem ehhez a nagy sietséghez most sehogy se fűlt a foga, ott kuporgott hát a bakon, kapaszkodott, ahogy csak tudott, és mogorván tekintgetett mindenfele, azt leste, hátha leugorhatna valahogyan, de mert nem szokott a szánhajtáshoz, még csak meg sem bírta fékezni a lovat.

Így vágtattak egy darabig, a szán előtt a ló, a szánon meg a mackó. Egyszer aztán találkoztak egy házalóval.

- Hova a csudába igyekszik a törvényszolga? - morfondírozott a házaló. - Biztosan sietős dolga akadt, ha ennyire hajtja a lovát.

Ám a medve egy szót sem szólt, örült, hogy kapaszkodni bír.

Egy kis idő múlva találkoztak egy szegény asszonnyal. Az asszony fejet hajtott, és isten nevében kérte, szánják már meg egy réz garassal. A medve nem szólt most sem, csak fogódzkodott erősen, a ló meg vágtatott tovább, ahogy eddig.

Nemsokára találkoztak a rókával.

- Szép jó napot, medve koma, merre tartasz ilyen sietősen? - kiáltotta oda a róka. - Állj már meg egy kicsit, hadd üljek fel melléd, szívesen leszek a kocsisod!

A medve erre sem szólt semmit, kapaszkodott, ahogy csak bírt, a ló meg nyargalt a szánnal inaszakadtáig.

- Megállj csak, ha nem veszel fel, pórul jársz, meglásd! - kiabálta utána a róka. - Hiába hajtod más lovát, hamar lenyúzzák az irhád!

Egy szó nem sok, a medve annyit sem hallott az egészből, csak száguldott a szánnal, hisz megállni amúgy sem tudott.

Amikor végül a gazda tanyájához értek, a ló átvágtatott az udvaron, de azzal a lendülettel betörte még az istállóajtót is, ledobott magáról szánt-szerszámot, mire a medve meg lerepült a bakról, egyenesen neki az ajtófélfának, abba aztán úgy beverte a fejét, hogy nem is moccant többet.

A gazda ebből mit sem sejtett fönn a hegyen, csak hányta a szénát a padlásról, míg azt nem gondolta, most már jól megrakta a szánt. Indult is volna hazafelé a takarmánnyal, de ahogy lemászott a padlásról, hát látja ám, se ló, se szán. Felkerekedett hát, hogy megkeresse.

Nem messze a szénapajtától találkozott a házalóval.

- Nem láttál egy lovat meg egy szánt errefelé? - kérdezte tőle.

- Azt ugyan nem - felelte a házaló -, de épp most találkoztam a törvényszolgával, igencsak sietős volt neki, biztosan valami haramiát üldözött.

A gazda ment tovább, nemsokára találkozott az úton a szegény asszonnyal.

- Nem láttál egy lovat meg egy szánt errefelé? - kérdezte tőle.

- Azt ugyan nem - felelte a szegény asszony -, de épp most találkoztam a pappal, biztosan haldoklóhoz hívták, mert úgy igyekezett, hogy siettében egy paraszt szánjára pattant.

A gazda tovább bandukolt az úton, és kicsivel odébb találkozott a rókával.

- Nem láttál egy lovat meg egy szánt errefelé? - kérdezte tőle.

- De bizony hogy láttam! - felelte a róka. - Medve koma ült a bakon és sebesen hajtott, mint akit kergetnek, biztos elkötötte a szánt is, meg a lovat is.

- A ménkű csapjon belé, még a végén halálra ösztökéli a lovamat! - mondta haragosan a gazda.

- Hát akkor nyúzd le az irháját és süsd meg a húsát! - mondta a róka. - De ha visszaszerzed a lovat, igazán átvihetnél a hegyen, ott kedvemre kóborolhatnék, meg aztán kipróbálnám, milyen az, mikor négylábú mögött, négylábú ül a szánon.

- No és mit adsz a fuvarért cserébe? - kérdezte a gazda.

- Kérhetsz, amit csak akarsz - válaszolta a róka -, annyit tőlem is bízvást megkapsz, mint medve komától, pedig úgy hírlik, ő sem méri szűkmarkúan a pénzt, ha fizetségre kerül a sor.

- Jól van, áll az alku, elviszlek, de csak akkor, ha holnap itt leszel ugyanebben az időben - mondta a gazda, hanem tudta ám, hogy a furfangos róka a bolondját járatja vele.

Másnap aztán fogta a flintáját, feltette a szánra, és amikor a róka eljött, hogy behajtsa rajta az ingyen fuvart, jól odapörkölt neki, a bőrét meg lenyúzta.

Így lett végül medveirhája és rókaprémje is.

Fordította: Fekete László

http://www.horvathfoto.eoldal.hu/cikkek/allatos-nepmesek-a-vilag-kulonbozo-tajairol/allatokrol-szolo-norveg-nepmesek.html